A hét videója

91. hét: Szerencsére nem kevés felvétel maradt fenn a Teen Angels-Casi Angeles korszakból, amikből bőven tudok szemezgetni, amikor a Hét Videójának kiválasztására kerül a sor. A Gran Rex színházi előadás 2010-es műsorával több helyre is "beugrottak", például Trelewbe is, mégpedig novemberben. Durva belegondolni, hogy most már ez a felvétel is elmúlt 7 éves. Euge nem sokkal ezután lépett ki a bandából. Ha megnézitek ezt a csodavideót, ami amúgy három dalt foglal magában (az elsőnek az elejéből maradt le egy pici), akkor például láthatjátok azt is, hogy China haja már nem is a megszokott szőke, hanem sötétbarna. De ezt csak érdekesség gyanánt mondom, hiszen ha csekkoljátok, úgyis észreveszitek. Több szuper videó is került fel a trelewi fellépésről, és azért választottam ezt, mert itt mind a hat tagot csodálhatjuk a sorozatban szintén szereplőkkel együtt. Ezt úgy értem, hogy bár Rochi itt még nem volt Teen Angels tag, de a videó első dalában hallhatjuk énekelni, ráadásul Gastonnal az egyik legcsodásabb duettet! <3 Sosem titkoltam, többször is leírtam már, hogy imádok én mindenkit a csapatból, az egész sorozatból, de ők ketten a szívem csücskei! <3 És hát sírhatnékom van ettől a videótól, amikor őket nézem! Ezután kicsit bepörgött a buli a Hoy te vi-vel, amit mindig ezer wattos vigyorral nézek. Ez itt sem kivétel. Imádom ezt az energiát! És rögtön az elején "meghal" a nép Lalitól és Petertől. :P Hozzátenném, hogy a rajongó, aki felvette, igazi Laliter fan, mert amikor csak lehetett, ő egyedül rájuk fókuszált. :D A dal végén azoktól a pózoktól kihalok a világból. Ezután jött az All I need is vos. Imádom ennek a dalnak a hangulatát, és ez itt is remekül átjött. Ekkor már a rajongók is őrület közepébe kerültek. :D Nagyon szeretem ezt a videót, nézzétek meg mindenképp! :)

 
Elite

 

   
   
  
 
 

2 hely!

 
Chat
 
Információ

Szerkesztő: Viki
Design: Rose {#04}
Egyéb kód: Efruse
Téma: RBD & Teen Angels
Nyitás: 2016.03.15.

Az oldal nem áll kapcsolatban az együttesek tagjaival, sem családtagjaikkal, menedzsereikkel, ez csupán egy rajongói oldal.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Főoldal

Nico Riera a szerelemről magyar felirattal

2017.06.21. 11:31, Viki

Nos, ez a videó anno valamiért kimaradt, pedig hamar terveztem kitenni. Mindegy, jobb későn, mint soha! Az egész nem több 1 percnél, viszont kihagyhatatlan! Nico humora és kedves személyisége nagyon megmutatkozik benne. Az egészben a párkapcsolatokról és a szerelemről van szó, és bizony még Rochi is szóba kerül!

Énekelj! - Interjú Chinával magyar felirattal

2017.06.21. 08:22, Viki

Úgy döntöttem, elkezdem végre nagy adagokban dobálni felétek a magyar felirattal ellátott videókat! Hiszen van némi elmaradásom, és florerr nem a semmiért dolgozott a fordításokkal és feliratgyártásokkal! <3 Köszönjük neki! Szerencsére úgy gondolom, ezeknek a videóknak nincs határideje, akármikor teszem ki őket, mindig érdekesek! Még decemberben jelent meg az Énekelj! animációs film, amiben Eugenia kölcsönözte az egyik karakternek a hangját, egy kicsit erről is mesél. Emellett szóba kerül bizonytalanság, ebből fakadóan megemlíti a fejlődését is (színészként), és nagy örömömre az interjúba jeleneteket is bevágtak a Casi Ángeles sorozatból, így kicsit láthatjuk a Teen Angels tagok egy részét. Aztán a 2015-ben megjelent Abzurdah című filmbe is bepillantást nyerhetünk jeleneteket tekintve (én speciel tervezem megnézni, mert nagyon érdekesnek tűnik), közben pedig China csodás hangját hallhatjuk, hiszen felénekelt a filmhez egy dalt, az interjú során meg a zenei karrierjét ecseteli kicsit. Szeretem a gondolkodásmódját! <3 :) Mindenképp csekkoljátok!

Nico beszél a szörfözésről magyar felirattal

2017.05.30. 10:35, Viki

Még van néhány magyar felirattal ellátott videó ám, amiket szép lassan ki is fogok tenni az oldalra! Minden ilyen videót persze florerr-nek köszönhetünk, a "magyar felirat" címkére kattintva a korábbiakat is megnézhetitek! Most pedig amúgy szülinapi apropóból jelentkezem, bár már tervbe volt eleve, hogy kiteszem ezt a majdnem 5 perces érdekes felvételt Nicolás Riera-ról, de örülök, hogy végül nem így lett, és ez lehet az ő születésnapi bejegyzése! Ugyanis a volt Teen Angels tag tegnap ünnepelte 32. szülinapját! Ez a videó sem olyan vészesen régi, hiszen tavaly decemberben tették közzé! Érdemes megnézni, hiszen Nico az egyik szenvedélyéről, a szörfözésről mesél benne...legfőképp! ;)

Cortá por Lozano - Lali fóbiái magyar felirattal

2017.02.02. 11:03, Viki

Most ismét egy magyar felirattal ellátott videót hoztam nektek, amit ismét florerr-nek köszönhetünk. Lali január 24-én vendégeskedett a Cortá por Lozano műsorban. Összesen kb. 25 perces interjú készült vele, beleszőve "játékokat". Most egy kis részletét láthatjátok ennek, mégpedig azt, amikor Lali fóbiáit elemzik. Még az egyik volt szerelme is szóba került. Nagyon érdekes, nézzétek meg!

Énekelj! - Rövid interjú Chinával magyar felirattal

2017.01.18. 16:58, Viki

Még előző év végén jelent meg az Énekelj című animációs film, amivel kapcsolatban már beszámoltam nektek arról, hogy China fogja adni az egyik karakter hangját. Nos, most hoztam egy másfél perces interjút, amiben Euge mesél kicsit arról, hogyan találta meg a szerep és miért vállalta el. Érdemes megnézni! A magyar feliratot köszönjük florerr-nek!

 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!